2014. június 17., kedd

Regény részlet II.



" – Kérem, üljön le – intett a férfi a tatami felé, miközben elővett egy fecskendőt, amiben ezüstös folyadék csillogott.
 – Megkérdezhetem, hogy az mi? – Nishi egyre inkább érezte, hogy menekülnie kellene, egyáltalán nem volt ínyére, hogy az a testébe kerüljön.
 –  Egyszerű azonosító folyadék. A véráramba kerülve átveszi a hordozója paramétereit, és így azonosíthatóvá válik az egyén. Természetesen néhány adatot a szerveren tárolunk, úgy, mint a lakóhely és a munkahely, így amennyiben változás áll be, kérem, majd keressen fel minket.
 – Rendben – biccentett aprót és inkább leült, hogy megkaphassa az anyagot. A szeme sarkából látta, hogy a háza körül biztonsági emberek köröznek, nyilván arra az esetre, ha ellenállna.
Gyorsan és precízen dolgozott az orvos, és egy perccel később már ő is részese lett a város lakosságának. Még szerencse, hogy legalább a múltjában nem tudnak vájkálni.
 – A mihamarabbi viszont látásra – köszönt el Dr. Sawada. Felkapta a táskáját és távozott. "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése