"Nishi
néhány tizenéves kölyök mellé tévedt, akik éppen egy kiállított kimonót
csodáltak. A kijelzőn csak annyit lehetett elolvasni, hogy az egyik leghíresebb
gésáé volt.
– Milyen jó is lehetett nekik. Nem kellett
mindenféle ostobaságot megtanulniuk.– áradozott az egyik lány, olyan tizenkét
éves lehetett.
Nishi
megköszörülte a torkát lágyan, majd a ruhát figyelte meg jobban, az ezüstös
hímzést a mélykék anyagon.
– Nagyot tévedsz, kislány – mondta
rezzenéstelen hangon. – Sikomiként kezd az Okiyában az, aki gésa akar lenni. Egyszerű
szolgálóként rengeteget dolgozik. Egy év után minari–sanná válhat, megtanulja,
hogyan viselkedjen a vendégekkel, hogyan járjon. Egy hónap után a san–san–kudo
keretein belül maiková válik a tanuló. Ekkor kapja meg az új nevét, mely
tartalmazza a fogadott nővére nevének egy karakterét. – Egy pillanatra lenézett a hallgatóságára.
Tátott szájjal figyelték őt.
– A maikók iskolába járnak, megtanulják,
hogyan szórakoztassák a vendégeiket, majd a tudásukról vizsgákon számolnak be. Húsz–huszonegy
évesen válnak gésává, és az első években visszafizetik mindazt az Okiyának,
amit kaptak a tanulás időszakában. Csak az adóssága rendezése után lett övék a
megkeresett pénz. A folyamat hosszú és tanulással teli. Egyáltalán nem volt
könnyű életük.
Az
előző lány felé fordult teljes testével.
–
Honnan tudsz ennyi mindent róla?
Nishi elgondolkodott, mit válaszoljon,
szívesen folytatta volna még, csak nagy vonalakban mondta el, milyen életük is
volt ezeknek a lányoknak, de talán túl feltűnő lett volna, ha tovább beszél.
–
Olvastam róluk. Nektek is többet kellene nézegetni a tananyagot – mosolygott,
majd tovább sétált, hogy elkerülje a további kérdezősködést.
– Elnézést. Hallottam az előbbi kiselőadását,
és… igazán megnyerő volt.
A
hang a háta mögül lassan az arca elé kúszott egy arccal együtt. A férfi tipikus
múzeumigazgatónak tűnt. Az öltöny és a nyakkendő divatjamúlt volt, de mégis jól
állt az idegennek.
– Köszönöm – hajolt meg illedelmesen, majd
kikerülte az idegent.
– A nevem Sawada Hirokazu és azt hiszem, ön az
én emberem – mosolygott megnyerően. – Az új programhoz keresek olyanokat, akik
értik is, amit mondanak. Maga pedig pont ilyennek tűnik. Dolgozzon nekem.
Meséljen még ezekről a nagyszerű tárgyakról. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése