„1 óra. Készülj el.”
Csak ennyiből állt az üzenet, de Chris szíve máris
meglódult.
Reggel kilenc óra, és neki hirtelen fogalma sem volt, hogyan értelmezze az üzenetet. Összesen egy órája van, vagy délután egyre kell elkészülnie. Ha Sebastianról volt szó, semmiben sem lehetett biztos, így azonnal kipattant az ágyból és elindult készülődni.
Reggel kilenc óra, és neki hirtelen fogalma sem volt, hogyan értelmezze az üzenetet. Összesen egy órája van, vagy délután egyre kell elkészülnie. Ha Sebastianról volt szó, semmiben sem lehetett biztos, így azonnal kipattant az ágyból és elindult készülődni.
Egy hónapja nem hallott barátjáról, pedig tudta, hogy alig
van dolga a férfinak, hiszen éppen azért tért vissza a városba, hogy
kipihenhesse a munka okozta fáradalmait. Bár Chris úgy gondolta, inkább az ő
idegeinek a húzása miatt van itt. Ékes bizonyítéka ennek az, hogy már negyedik
hete nem hívta, nem írt neki, és nem kereste fel.
Most viszont eljött az ő ideje.
Mivel nem tudta, mit tervez barátja, egyszerű farmerba és
pólóba bújt az alapos zuhanyzás végén. Az izgalomtól nem tudott enni egy
falatot sem, csak ült a nappaliban és várt.
Még 10 perc. Vagy három óra és 10 perc.
Férfiassága reggel óta nem hagyta nyugodni, hiába zuhanyozott
le hideg vízzel, a gondolat, hogy Sebastian hozzá tart, egészen felizgatta, és
valahol mélyen fel is bosszantotta, hogy pont ennek az uralkodó félistennek az
érintéseire vágyik.
Még emlékezett a régi játékaikra. Ahogy Mestere kezei a
teste különböző pontjain csattantak. Mindig is jobban szerette saját kezűleg
elverni őt, mint eszközöket használni. Ha büntetni akarta, akkor használt
jobbára pálcát, vagy mást, hogy érezze, nem a kéj végett történik az, ami.
Chris személyes kedvence a viasz játék volt. Ahogy a gyertya
megolvadt viaszcseppjei csorogtak a bőrére változatos magasságból, mindig
máshonnan és máshova, miközben ő kikötve, bekötött szemekkel feküdt
kiszolgáltatva és szinte elébe ment minden cseppnek a testével, vonaglott
lágyan, de tudta, hogy minden úgy történik, ahogy a másik akarja. Nem ő a
főnök.
Nem csengettek, nem kopogtak, egyszerűen csak érezte, hogy
nyílik az ajtaja. Pontosan 10 óra van. Egy percet sem késett, ahogy máskor sem.
Mindig is a pontosság megtestesült mintaképe volt.
Nem nézett felé, igyekezett úgy tenni, mintha nem is tudna
róla, hogy az ajtóból figyeli. Halkan nyitott be, talán, hogy meglepje őt. De
akkor alaposabb lett volna.
Mindenesetre belement a játékba.
Csak ült és várt.
- Jól van. Látom, elkészültél. – A mély, férfias hang olyan
nyugodt volt, hogy attól Chris farka ismét megrándult. Nem tudta, hogy lehet a
másik ilyen higgadt, mikor kettesben vannak. Ő legszívesebben máris rávetette
volna magát, amint belépett a házba, de tudta, hogy annak csak az lett volna a
vége, hogy Sebastian kielégül a testétől, ő pedig felajzottan, kielégületlenül
végzi a kanapén, vagy a földön... Hirtelen nagyon kezdte érdekelni az
ellentmondás lehetősége…
- Ahogy kívánta, uram – biccentett aprót, és lassan felé
fordította fejét. A pupillái érezhetően kitágultak a látványtól és tudta, hogy
elveszett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése